Az emberiség szereti azt gondolni magáról, hogy nála nagyobb alkotó nem létezik. Pedig akárhogy is igyekszik, a természetnél továbbra sem lehet kreatívabb és állhatatosabb. Ezt szerencsére (még) sokfelé megtapasztalhatjuk. Elég csak ennünk egy szép és zamatos gyümölcsöt, vagy elmennünk egy csodás őszi erdőbe...

Mi most itt Dél-Portugáliában az óceán művészetét csodáljuk nap, mint nap. Vannak alkotásai, amelyeket csak pár percig lehet szemügyre venni és vannak, amelyek az évezredek során alakultak olyanná, amilyennek mi most láthatjuk őket.

Az elmúlt két napban különösen alacsonyan volt az óceán vize, amikor a szokásos időnkbe lementünk a partra. Ennek köszönhetően a lapályon, ahol eddig mindig csak vizet láttunk, gyönyörű rajzokat rajzolt a víz minden egyes hullámzásánál:

Egy másik strandrészen pedig ugyanezt játszotta, kavicsokkal kiegészítve:

Elég csak a lábunk elől felnéznünk és láthatjuk, hogy mindez a folyamatos alkotói kedv milyen kreálmányokat hoz létre az idők hosszú során:

S ha még szélesebb látószögben kémleljük a tájat, akkor meglátjuk a nagytotált:

Szép, nem?

S hogy miért művész úr és nem művésznő? A hatalmassága és az ereje, a mély, dübörgő hangja mindenképpen a férfivonásokat hangsúlyozza. Ettől függetlenül nem tudni, ha a magyarban is használnánk a der,die,das-t, vajon melyik névelőt kapná.  Mindenesetre a portugálok, spanyolok, németek az óceánt hímneműként kezelik.