Ahogy egyik alkalommal visszanézegettem a Portugáliában készült fényképeinket, az egyik képről eszembe jutott egy másik kép, ami ugyan máshol, máskor készült, de a témája, s látószöge teljesen azonos. 

Megosztom veletek:Porto, 2018. november 11. (Az ott a háttérben az FC Porto stadionja)

Felcsút, 2015. október 2. (Az ott a háttérben az FC Felcsút stadionja)

Sajnos meccsen egyikben sem voltunk.

Az esős időben jöjjön egy virágos poszt. 

Egy város arcát az épületek mellett szerintem nagyban meghatározzák a fák is. Azontúl, hogy kicsit behozzák a természetet a betondzsungelbe, még gyönyörködni is lehet bennük. Nem tudom, ki hogy van vele, én speciel imádom a japán díszcseresznyéket. Szerencsére Szekszárdon is van belőlük sok, több helyen is sorakoznak szépen egymás mellett, és tavasszal feldíszítik az utcarészeket, egy kis japán életérzést csempészve a napsütéses napokba.

Ha Japánban lennénk, vagy japánok lennénk, akkor ilyenkor tömegével ülnénk meg a fák alatt a hanamit (virágzás nézést), szilvabort szopogatva, és gyönyörködnénk a tömény virágsziromba borult fákban. Tennénk ezt mindaddig, amíg el nem gémberedett a nyakunk, ki nem ürült a magunkkal hozott piknikes kosár, és ki nem fogytunk az egymással megosztandó történetekből.

Mivel azonban ez itt nem Japán és mi sem vagyunk japánok, ezért valószínűleg a nagy többség csak nyugtázza magában, hogy no lám, megint itt a tavasz. S pár nap múlva a virágoknak már hűlt helyük van fent, cserébe virágsziromágyon sétálhatunk lent.

Gondolom, az utcatakarítók ennek annyira nem örülnek, bár azért mégis csak jobb virágszirmokat söprögetni, mint szemetet! :-)

A városban járkálva az ember néha belefut rejtélyes üzenetekbe. Némelyikről aztán kiderül, hogy egy-egy jól felépített reklám része. Szerencsére azért olyan is van, ami tényleg az ami: vagyis valakitől, valakinek szánt titkos üzenet.

Még a szürke téli estéken találkoztunk két ilyennel. Reméljük, mindkettő célba talált és céljukat is beteljesítették! 
Az első egy kevésbé hivalkodó, kedves megoldás. Nem is kell hozzá más, csak egy kréta és egy viszonylag sima járdafelület:

 A másik viszont már nagyobbat durran. Ide bizony már komoly logisztika kell:

De milyen jó, hogy vannak, akik tudnak és mernek kreatívan gondolkodni! És egyben bebizonyítani, hogy az okostelefonon kívül is van élet  üzenet.

Igyekszünk még néhány elmaradt posztot bepótolni, amit még Portugáliában szerettünk volna megírni, de ott már nem került rá sor. Sok volt a téma. Szóval, senki ne lepődjön meg, ha az itthoni mindennapok közé még néha be-beköszön egy-két portugál téma.

Az egyik ilyen, amiről valószínűleg már futólag írtunk, a festett csempék (azulejos). Portugáliában - a legészakibb részt és a déli tartományt kivéve- a házak nagy részét szebbnél- szebb csempék borítják. Ezek mindenféle színűek, mintázatúak és tőlük válnak olyan különlegesekké az épületek, az utcaképek. Ritkán találkozni két házon azonos csempével, úgy tűnik, kimeríthetetlen a minták sora. 

Tessék nézegetni! (Kattintásra galéria)

Azt olvastuk, hogy a festett csempék az araboktól erednek, Európában Sevillában jelentek meg először, onnan terjedtek el Portugáliában (XV. század), olyannyira, hogy mára már az ország szimbólumává váltak. Először főleg a templombelsőket, a paloták fehérre meszelt falait díszítették velük. Ekkor még a kék-fehér színhasználat volt a domináns. A portugál mesterek hamar tökélyre fejlesztették a csempeművészetet, komplett történeteket mesélnek el a "csempefestmények". A XVIII. században már előtérbe kerültek a színes alkotások, és a nagy földrengést követőn, az újjáépítéssel megnőtt a kereslet a festett csempék iránt. Díszítettek (és díszítenek még mindig) velük középületeket, magánházakat kívül-belül, pályaudvarokat, parkokat, padokat, egyszóval mindent, amit lehetett.
Itt látható néhány példa a "csempefestményekről":

A díszítő szerepén kívül a csempéknek azért praktikus tulajdonságuk is van: nagyon jó szigetelők. Az épületeket megvédik a melegtől és az időjárásváltozásoktól. 

Lisszabonban sajnos kimaradt a csempemúzeum, de Portóban meg tudtuk nézni a csempegyűjteményt. Itt gyűjtik és raktározzák a városban előforduló azulejokat. Itt lehet nyugodtan nézelődni, kutatni, és ki is lehet kölcsönözni egy adott csempét, ha valaki utángyártatni szeretne. 

Azt figyeltük meg, hogy az új építésű, modernebb épületeken is előszeretettel alkalmazzák a csempefedést. Igaz, hogy azért ezekre az új építésű házakra már inkább az egyszínű, metrócsempeszerű kerámiák kerülnek. Divatoznak, de úgy, hogy közben a hagyományt is tartják.

Nyílnak már a hóvirágok és az ibolyák, csicseregnek a madarak, lassan véget ér a tél. De a téli hónapok persze nem múlnak el nyomtalanul. Lemerítik az emberek energia- és vitamintartalékait, és nem mellesleg a ruhatárakon is apasztanak egy kicsit. Hiába, a hidegben sok a cucc, nem lehet mindenre odafigyelni. Télen bizony jó néhány elhagyott holmival lehetett találkozni az utcákat járva.

Legfőképpen természetesen sapkákkal :És párjukat elhagyó kesztyűkkel:Némelyiket talán megtalálta a tulajdonosa, mert a járókelők mindegyiket gondosan, jól látható helyre tették. Ha pedig az eredeti tulajdonos nem is, valaki más biztosan hazavitte, vagy kukába kerültek, mert pár napon belül már egyik sem volt ott, ahol láttuk. Mindenesetre csak remélni tudjuk, hogy senki sem kapott ki nagyon otthon az elhagyott ruhadarab miatt!!

Kivel ne fordult volna elő, hogy valamit elírt és többszöri átolvasásra sem tűnt fel? Ráadásul sokszor a szemünk is becsap bennünket, mert csak rápillantunk a szövegre és automatikusan felismerjük a szavakat, olvasni sem kell. Azért valljuk be, ezek az elírások tudnak röhejesek és -enyhén szólva- cikik lenni. Főleg, ha nem magunknak írogatunk, hanem országnak-világnak. 

Ez a tábla szerintem már több, mint tíz éve reklámozza az egyik pékség kínálatát. Valószínűleg már én is kismilliószor ránéztem, de kb. két éve olvastam el igazán, és felröhögtem. Gondolom, nem szándékos az elírás, csak megszaladtak a betűk. :-)  Mit is lehet kívánni egyebet, mint hogy legyen mindenkinek mindindig friss kenyér az asztalán!! 

Ahol falak vannak, ott falfirkák, graffitik is vannak. Néhány helyen ezeket olyan magas szintre vitték, hogy már turisztikai vonzerővel bírnak (ilyen például Portugália is). Talán itthon is akad már egy-két kultikus alkotás, mindenesetre azért egy kisvárosban viszonylag ritkábbak ezek. Itt főleg inkább a tagek adják a többséget. De érdemes nézelődni, mert lehet gyöngyszemekre bukkanni!

Szekszárdon is találni egy-két remek darabot. Ezek jellemzően nem nagy méretűek, sokszor alig észrevehetőek. Egyik személyes kedvencem ez a stencil:

Ha arra sétálok, mindig úgy érzem, hogy engem néz és rám vigyorog az egyetlen magyar űrhajós :-).

Friss, januári levegő, sárdagasztás, szőlővel és erdővel borított lankák, kipirosodott, szuszogó és mosolygó emberek. Mi kellhet ennél több egy évkezdő túrához? 

Na, jó menő lett volna mondjuk inkább hóban taposni, mint sárban, de azért így is jól esett egyet túrázni a hazai dombok között. Most már mondhatjuk, hogy a mi családunkban is hagyomány a Bartina túra.

Akik korán nekiindultak, valószínűleg kicsit egyszerűbben haladtak a még fagyott földön, nekünk azért már jutott jó adag a dagonyából. De nem panaszkodunk, hiszen ezért mentünk! Amikor éppen nem kellett a lábunk elé koncentrálni, akkor lehetett nézelődni. A szőlőkben már megindultak az előkészületek a tavaszi munkálatokhoz, az alvó erdőben jó messzire elláttunk a fák között, a fejünk felett pedig összeborultak a fák csupasz ágai. A végére kellemesen elfáradtunk, egy újabb jó túraélménnyel gazdagodtunk. Kár lett volna otthon maradni! Nem mellesleg egy újabb szép darab került az éremgyűjteményünkbe.

Csemeténk jóvoltából egy örök igazságra is fény derült, miszerint a hótaposó bizony egyben sártaposó is. Igaz is, a lényeg, hogy taposni lehessen. Ősszel mehet a szőlőtaposás hó-/sártaposóban?!

Itt vagyunk hát újra, mert a témák itthon is az utcán (is) hevernek. 

Javában benne járunk már az új évben. Pedig egy hónapja még nagyban a karácsonyt vártuk, az ünnepekre hangolódtunk. Időközben elfogyott néhány rúd beigli, egy nagy fazék töltött káposzta, leégtek a csillagszórók, jól szóltak az összekoccanó pezsgőspoharak, a lencse is megfőtt és már a szaloncukrokat is meg lehetett enni. Mi is hazatértünk Portugáliából. Mintha már hónapok teltek volna el.

Az utcákat járva azért még meg lehet találni az ünnepek nyomait. Néhol még világítanak a karácsonyi égősorok és egy-egy csokimikulás is kikandikál itt-ott az ablakon. De ami a karácsony elmúltának a biztos jele, a szerte-széjjel heverő, tiszavirág-életű, kiszolgált karácsonyfák. Pár héttel ezelőtt még a lakások ékei voltak, most már szomorúan, kinyúlva várják sorsuk beteljesülését. 

 Az újév elmúltát mi sem jelzi jobban, mint egy vödörnyi üres pezsgős üveg. Jó buli lehetett :-)

Még korábban olvastam valahol, hogy Magyarország élen jár a pezsgőfogyasztásban még világviszonylatban is. A fröccs és pálinka hazájában ez hihetetlennek tűnt, de elnézve ezt a vödröt, át kell értékelnem a dolgokat.

A homokos tengerpart elkerülhetetlen velejárója, hogy az ember nyakig homokos lesz és ehhez nem is kell feltétlenül elterülni a homokban. A homokban, amit jó egy kicsit közelebbről is szemügyre venni. Mi elég sok tengerparton jártunk az elmúlt hetekben, és hihetetlen mennyire változatos, mennyire különböző homokkal lehet találkozni, akár pár száz méter különbséggel is. A különbség megfigyelhető a színében, a homokszemek méretében és abban is, hogy a homokkal mi vegyül még a parton (kisebb kagylók, nagyobb kagylók, kavicsok). Szemléltetésképpen pár kép, hogy miről beszélünk.

Ilyen Portótól délre a homok. Minden egyes homokszem még szabad szemmel is jól kivehető. Mintha csak apró gyöngyök lennének.

Ez pedig itt Tavira szigetének homokja. Nagyon apró szemű és szinte fehér.Ahányféle homok, annyiféle homokozási technika. A homokozás bizony tudomány. Minden egyes homoknál ki kell tapasztalni, hogy mennyire kell vizesnek lennie ahhoz, hogy lehessen belőle várat építeni, gombócot gyúrni. Nem megy ám ez csakúgy! 

Bréking: mi tervezünk, az élet pedig zajlik. Lassan véget ér a portugáliai kalandunk. De ne menjetek messzire! A blog folytatódik, mert otthon is vannak részletek! És mert még Portugáliáról is maradt mesélni valónk.