Italokról még nem esett szó a blogon. Pedig nem csak eszünk, iszunk is. Elsősorban csapvizet, teát, tejet és alkalomadtán narancslét. A csapvíz Portóban és itt Tavirában is kifejezetten finom. Lisszabonban és Albufeirában kicsit meg kellett szokni az ízét, de azzal sem volt bajunk.
Néha alkoholizálunk, bár nem visszük túlzásba. A bor hibátlan. Hamar megtanultuk, hogy Setúbal-ból származó bort kell venni, a portugálok is azt isszák, ha tehetik. De nem kell félni a ház boraként bármelyik kis étkezdében mért folyó boroktól sem.Eddig bárhol kóstoltunk, mindegyik nagyon finom volt, és bajunk sem lett tőle.
Sör is lecsúszik néha a nagy melegben.A nagy márkák mellett, lehet kapni egy-két portugál sört is, illetve kézműves sörökre is lehet bukkanni, ha arra vágyik az ember.
És persze muszáj szót ejteni a ginjinháról (vagy ginjáról). Ez a portugálok híres meggylikőrje. Senki ne szisszenjen fel, nem olyan, mint amit mi cherryként ismerünk. Finomabb, kevésbé édes. Lisszabonban külön ginja bárok vannak, amiket könnyen meg lehet találni, mert általában kígyózik előttük a sor. De nagyjából minden italkimérésben, kocsmában lehet inni ginjinhát. Kis feles poharakba töltik, kerül bele meggyszem is. Van ahol adnak a környezetvédelemre, ott a pohár csokiból készül :-).
Egészségetekre!