Manapság rengeteg szó esik a vizek, tengerek, óceánok szennyezettségéről. Az ember látja a borzasztóbbnál, borzasztóbb képeket a neten az elhullott állatokról, akiknek tele van a hasuk műanyaggal, vagy éppen teljesen belegubancolódtak valami hálóba. Persze sajnos otthon is látni, hogy szemetet mos partra a Duna, vagy éppen a Tisza. Azért így is eléggé sokkoló sétálni az óceánparton, nézni a tarajos hullámokat, hallgatni a morajlását, érezni azt a hatalmas energiát, ami belőle jön, a vízhez közelebb érve, pedig kagylók helyett szemetet találni.

Van itt minden, mint a búcsúban. Cipő, joghurtos doboz, hungarocell, ruhadarabok.... Csodálatos, büszkék lehetünk magunkra. Tényleg ezt hagyjuk az unokákra? :-(