Itt Albufeirában meglehetősen szeszélyes az időjárás. Délelőttönként általában süt a nap, pólóban, mezítláb lehet szaladgálni az óceánparton. Dél körülre viszont megjönnek a felhők és már délután, de néha csak este kiadják magukból a rengeteg vizet. Igazi föcióra. Izgalmas nézni, hogy gyűlnek a felhők. Egyben szép és különleges formájúakat is fel lehet fedezni. Ma éppen a Praia do Inatel felett nézegettük a gyülekező felhőket:

Ha meteorológusok, felhőkutatók, esetleg pilóták lennénk, nevén is tudnánk nevezni ezeket a felhőket. De sajnos nem vagyunk, így nem tudjuk a szép latin nevüket. Ez itt például egy gyönyörűen tornyosuló felhő a Matriz templom mögött, aminek angyalkája fújja bőszen a trombitáját, hogy fedezékbe!

Lassan azt azért már kezdjük megtanulni, hogy melyik felhőből mikor jön az eső. Ez a tudásunk azért még nem bombabiztos. Tegnap például kicsit eláztunk, de ma pont szerencsénk volt. Ezen a képen látszik, hogy az óceánparton már esik, mi jó irányba menekültünk. :-)

Portugáliában szeretnek kávézni az emberek és szeretik a sütiket. Ennek a hobbijuknak rengeteg kávézóban  hódolhatnak, de igazi süti kínálat a pékségekben van. Itt a legtöbb helyen a pékségek egyben cukrászdák, a cukrászdák egyben pékségek is. A kenyereken, kenyérféleségeken kívül lehet kapni szendvicseket, sós péksüteményeket, de a kínálat 70%-át az édes péksütemények és cukrászsütemények teszik ki. Általában több asztalos helyiségek ezek, ahol kényelmesen le lehet ülni, de akár a pultnál állva is el lehet fogyasztani a kávé&süti menüt, beszélgetve közben a pincérrel vagy a többi ácsorgó vendéggel. A legtöbb ilyen helyen még levest is lehet enni, így akár az ebédjét is elköltheti itt az ember: egy finom meleg leves és szendvics, sütemény kombinációban.

A süteményeket, péksütiket természetesen elvitelre is lehet kérni. Ilyenkor szuper papírdobozba csomagolják őket:

A sós péksüteményekből nem olyan nagy a választék, de általában mindenhol van lanche:

Ez kalácstésztába töltött sonka-sajt kombó, a sajt krémesen meg van benne olvadva. Létezik ennek a leveles tésztás változata is, meg olyan is, amiben még darált húsos réteg is van. Ilyet viszonylag gyakran eszünk, egy kis zöldséggel kiegészítve olyan, mint egy jó szendvics. 

Sütemény rengetegféle van. Főként piskótás és leveles tésztás sütemények, de elég sok a kevert tésztás kuglófféle is. Főzött vaníliás krémet sokat használnak. Azt olvastam, hogy azért használnak ilyen sok tojássárgáját a portugálok, mert régen az apácák a tojásfehérjét használták a ruhák keményítésére, így aztán volt egy csomó sárgája, amit fel kellett használni. Nem hagyták kárba vészni, inkább kreáltak mindenféle sütiket.
Itt bizony lehet tobzódni, ha valaki szereti kóstolgatni a sütiket. Néha-néha mi is letesztelünk egyet-kettőt. Eddig a fotók elmaradtak, de most mutatunk kettőt.

Ez itt az ezerlevél (Mil Folhas):Sok-sok réteg leveles tészta, s középen karamellás, vaníliás krém, tetején pedig csokis cukormáz. Eléggé édes.

Ez pedig itt a szarvaspata (Pata de Veado):Piskótatészta megtöltve és bekenve vaníliakrémmel és talán egy kis lekvárt is kiéreztünk belőle, a tetejére fahéj  és kókuszreszelék kerül, ami elég jól kiegészíti a sütit.

Ki mondta, hogy strandon lenni csak nyáron jó? Azt kell, hogy mondjuk, így késői ősszel is nagyon szuper az óceánpart egy turistaparadicsom kellős közepén. Tulajdonképpen a fürdésen kívül mindent lehet csinálni (vagy hát, ezt is egyéne válogatja, van, aki most is fürdik), amit nyáron is. Mi leginkábbis homokozunk, labdázunk, futkorászunk, sétálgatunk, kagylót gyűjtünk, nézzük a hullámokat. Ha az idő éppen olyan, akkor még egy kicsit barnulunk is.

A homokozás azért jó, mert mindhárman kiélhetjük kreatív hajlamainkat. Ki-ki a maga módján. Apa épít, csemete rombol, anya épít, csemete rombol. Csemete kagylólevest főz, vagy éppen gombócot gyúr. Anya gödröt ás nagy kagylóval, labda beleesik, feltaláltuk a strandgolfot! 

Homokozás közben egy-két alapigazságra is rögtön fény derül.

Várat építeni és lefotózni addig lehet, amíg a gyermek tízóraizik, mert amúgy egyből palacsinta lesz belőle (szarból nem lesz vár, de várból palacsinta igen!).

Stonehenget kagylóból sokkal egyszerűbb építeni, mint óriási kövekből (igaz, ezek nem állnak évszázadokon át, mert palacsinta vagy kagylóleves lesz belőlük :-))

Zen-kerttel meditálni csak pillanatokig lehet, mert jön a gyermek, átfésüli a tájat és kagylólevest főz :-)

A minap Albufeira (Dél-Portugália) óvárosának főterén andoki indiánok zenéltek. Pánsípon fújták Abbától a Dancin' Queen-t és fonetikus angol kiejtéssel énekelték hozzá a szöveget. Persze azért eljátszottak jó pár mexikói, bolíviai nótát is.

S ha ez még nem elég multikulti, a közönség nem a helyi portugál lakosság, hanem a szemben lévő éttermekben ülő, illetve a téren sétálgató, főként angol turisták. Akik kedvük szerint full english breakfast-et ehetnek, hozzá Aperol Spitz-et kortyolgathatnak.

Persze ott voltunk mi is, a kis magyar család, éppen egy padon ücsörögtünk, szendvicset majszolgattunk (amiben talán minden összetevő portugál volt), néztük az előttünk elsétáló embereket, hallgattuk a zenét és közben elméláztunk az élet, no és a globalizáció nagy dolgain.

Az első önarckép megfestését a XV. század közepére datálják a kutatók. S hogy mi történt az eltelt öt és fél évszázad alatt? Sok-sok minden, s főként rohamos technikai fejlődés. Ma már senkinek sem kell különleges festői vénával megáldottnak lennie ahhoz, hogy meg tudja örökíteni saját életének egy-egy fontos momentumát. Merthogy nem elég, hogy elkészültek az első fényképezőgépek, aztán az első önportrék, ma már annyira okos a világ, hogy a bennünket körülvevő sok kütyüvel bármelyik pillanatban megörökíthetjük önmagunkat külső segítség nélkül és tolhatjuk fel egyből a világhálóra.

Bizony, bizony. 2002-ben lőn az első szelfi és sokan láták, hogy ez jó. Sőt, ma már csak ez jó?! 

Tapi Portóban a Sao Bento pályaudvaron

Néha az az érzése az embernek, hogy vannak, akik csak azért utaznak, hogy elkészíthessék a kultikus helyeken azokat a bizonyos szelfiket -pontosan egy bizonyos helyen, pontosan egy bizonyos beállítással-, amelyek sok emberről fent vannak a facebookon, az instán, meg ki tudja még milyen portálokon. Néhol szinte tülekedés van, hogy arra a bizonyos pontra tudjon állni a delikvens, ahonnan tuti a szelfi. Na, itt Portugáliában (is) rengeteg ilyen hely van. Komplett iparág is létrejött már ezt kihasználva, a szegényebb sorsú bevándorlók pár éve még karkötőket próbáltak rásózni a turistákra, ma már szelfibotokat ajánlgatnak nekik a legfrekventáltabb helyeken. Azt figyeltük még meg, hogy amikor az emberek szelfiznek, felveszik a szelfiarcukat és a szelfipózukat. 

Tapi Portóban, a Kristálypalota Park egyik kilátójában

Őszintén, nekünk van még hova fejlődnünk. Mi nem vagyunk azok a szelfizős fajták. Nem mondjuk, hogy néha nem szelfizünk, de azok valahogy mindig katasztrófálisra sikerülnek (nyilván gyakorlat tenné a mestert). Mi még konzervatív (vagy inkább ciki?) módon, inkább megkérünk valaki arra járót, hogy legyen kedves lefotózni bennünket. Az új generációval azért a mi családunkat is elérte a szelfiőrület. Ahogy látjátok, Tapi előszeretettel fotózza magát. Neki van türelme kivárni a sorát, hogy odajusson, ahol mindenki kattint. A várakozás ideje alatt legalább ellesheti a pontos beállítási szöget.

Tapi Portóban a Ribeirán, háttérben a Dom Luís híddal

Nem kell messzire menni, senkit nem akarunk semmilyen kihagyhatatlan üzletre rávenni. Csak bemutatunk nektek egy remek csemegét. Tádáám:

Ez itt kérem, sütőtök lekvár. Megláttuk a boltban és nem tudtuk nem megvenni, hogy megkóstolhassuk. Überjó, nem is értjük eddig hogy maradhatott ki az életünkből. A csomagolás szerint sütőtökön kívül van benne, cukor, fahéj, citromsav és pektin. 

És hogy milyen? Elsőre olyan, mintha tömény, mézeskalács krémet enne az ember, aztán pedig nem túl tolakodóan előtör a sütőtök íze. Mondjuk lehetne egy kicsit kevésbé édes, de szerintem otthon kikísérletezzük a magunk receptjét! 

Imádom a kopogtatókat. Nagyon szép díszei lehetnek egy háznak, bejárati ajtónak. Kár, hogy nálunk nem terjedtek el igazán. A jó hír viszont, hogy Portugáliában rengeteg szép példány van belőlük.

Mindkét oroszlánfej a sintrai Regaleira palota ajtóit díszíti

Nem tudom, annak idején, amikor Dylan megírta a dalt, képzeletben min kopogtatott a mennyek kapuján, de biztosan valami szép kopogtatót használt.

Kicsit utánaolvasva a történetének, kiderül, hogy az ókori görögöktől eredeztethetőek a kopogtatók. Merthogy utálták a hívatlan vendégeket, ezért inkább egy rabszolgát kötöttek ki az ajtóhoz (innen jön a karika), hogy védje a privát szférát. Miután a rabszolgák gyakran elaludtak az unalomtól, az érkező vendégek csak megkopogtatták a karikát a lánccal, a rabszolga felébredt, és a háziak is meghallották, hogy valaki jött. Ezután rájöttek, hogy nem is kell a rabszolga, szimplán elég csak a kopogtató. Valahogy így indult hódító útjára a kopogtató és lett belőle sokfelé elterjedt, sokszor még jelentéssel is felruházott műalkotás. Mára már a csengők azért valamelyest elvették a kopogtatók igazi funkcióját, de dísznek továbbra is megmaradtak sok helyütt. A mi örömünkre is!!

Errefelé is van sok Fatima keze, sőt, van ahol egyszerre kettő is űzi a háztól a gonoszt.

Ezen az ajtón pedig minden van, kopogtatók, gonoszfejű kulcslyukak, virágok és fogantyúk, kicsit már túl sok a jóból.

A végére pedig jöjjön még két gombkilincs. Ezek is nagyon klasszak tudnak lenni. Az alkotóik szabadon tudják engedni a fantáziájukat és aki kiválasztja, az is válogathat, hogy melyik illik hozzá a legjobban.

Ez a megszeppent képű oroszlán Portóban díszít egy bejárati ajtót.

Ez a gőgös bácsi pedig még Lisszabonban nézett ránk valamelyik házról. Nem lehetett elmenni szó nélkül mellette.

Amióta világ a világ az emberek imádnak maguk után valami nyomot hagyni. Olyan lehet ez vajon, mint amikor a kutyák körbevizelik a helyeket, ahol jártak? Tudatni kell az emberiséggel, hogy: ITT JÁRTAM és persze azt is, hogy X♥Y-t. Egyébként mit érne az egész? Hiába a facebook meg az insta, kell azért az offline világban is valami nyom. Ilyen nyomokat itt is sokat látunk jártunkban-keltünkben. Kicsit mások, mégis kicsit ugyanolyanok, mint nálunk.

Ami nálunk a bükkfa törzse, az itt kb. az aloe vera. A parkokban hatalmas példányok díszelegnek, többségük kitetoválva. Bár az is lehet, hogy a nedvkinyerésének ezt a módját választják, miközben csapolják, firkálják:

Az abszolút favorit ez a portói óceánparti sétány betonjába bevésett üzenet. Ehhez bizony kellett a jókor lenni, jó helyen:

Persze lakatok vannak errefelé is. Sokfelé, sokféle lakatok, de azt hiszem abban biztosak lehetünk, hogy a világon az összes lakat közül valószínűleg ezeknek van az egyik legmenőbb kilátásuk (Serra do Pilar Portóban):

Eddig nem sok szó esett még arról, hogy mit eszünk. Legfőképpen azért, mert nem jutott eszünkbe fotózni. Alapvetően sokszor itthon főzünk, főleg egyszerűbb kajákat, próbálgatva az itteni alapanyagokat. Zöldséget, gyümölcsöt sokat eszünk, nagyon sokféle káposzta van, sokszor eszünk édesburgonyát, cukkinit. Az almák, körték, szőlő nagyon finom, ananászt is már többször vettünk, nem lehet vele mellényúlni. Tengeri herkenytűk, szardínia konzervek is jól fogynak. Húsból főleg piacon vásárolunk. Vettünk már sütni való kolbászkákat, csirkét és oldalast, aminek esküszöm rozmaring íze volt. De csináltunk már lecsót is (kaliforniai paprikából), meg spenótot is, mert kiderült, hogy a mirelit spenót, amit eredetileg tésztára szántunk, már be volt ízesítve és habarva, gyakorlatilag csak fel kellett melegíteni.

Néha azért eszünk kint is, elsősorban kisebb kifőzdékben (erről majd lesz egy külön poszt), ahol finom napi menüket is ki lehet fogni nagyon baráti áron. A menühöz általában tartozik egy leves, kenyér és második, ami választhatóan húsétel vagy hal. Eddig mindenhol nagyon finomakat ettünk és két adagból hárman degeszre ettük magunkat, sőt olyan is volt, ahol nem is bírtunk mindent megenni. Alapvetően nagyon széles a választék, ettünk már nyulat fehérboros raguban sütve, ettünk brassóiféle egytálételt, amiben még kis kolbászkák is voltak és ettünk vagdalt hússzerűséget is. Ezekről nincs fotó, de néhányról már van, ezeket közre adjuk:

Ez itt a sárga káposztaleves. Ezt már többször ettük, több helyen. Mindegyiknek más íze volt. Ami biztos, van benne káposzta és sárgarépa, valamikor krumpli is. Néhol savanykásra ízesítik, de legutóbb például gesztenye íze volt.

Ez itt tőkehal Braga módra. Sörtésztafélében kisütött tőkehal, sült krumpli, hozzá savanyított hagyma, olajbogyó.

Ez itt az egyik portói specialitás, a francesinha, avagy bajnokok szendvicse. Két szelet kenyér közé betöltenek vagy 3 szelet húst, sonkát meg kolbászt, tetejére tükörtojás, köré pikáns szósz és mellé sült krumpli.

Sült hekk, krumplisalátával és friss salátával.

Ez szintén egy észak-portugál specialitás. Töltött pacal. Na és persze sör.

Ez pedig itt sült pikó és paradicsomos rizs.

Kajákról biztosan lesz még szó...

Tévedni emberi dolog, szól a mondás. Akárhogy is, néha még a gépek is tévednek, főleg, ha fordításról van szó. 

Az alábbi tábla Portó egyik forgalmas utcáján, egy szép portugál kézműves termékeket árusító üzlet ajtajában üdvözli az arra sétálót, illetve az üzletbe betérőt. Kedves gesztus, csak a lektorálás elmaradt...Leellenőriztük, a fordító angolból "üdvözöljük-nek" fordítja, portugálból fordítva viszont "fogadtatás" lesz...