Portóban kifogtuk az esős évszakot. Ma is esett, gyakorlatilag ömlött. Egész napra bent maradni így sem lehet, szóval ismét beöltöztünk és nekivágtunk -ezúttal csak egy sétára a környéken-, hogy egy kis friss levegőt szívjunk. A szakadó esőn kívül volt más érdekesség is: gyors sodrású vízfolyások az útpadkák mentén, kis balszerencsével az elhaladó autók telibe fröcskölik az óvatlan járókelőt, de ez egy kétévesnek a legjobb terep a pacsálásra.

Sorakoztak továbbá még vízesések, zuhatagok különböző méretben és erősségben -attól függően, hogy a vízelvezető csatorna hol ér véget- csak arra várva, hogy mikor látja meg benne valaki a lehetőséget, mondjuk egy zuhanyzásra vagy éppen csak egy csizmamosásra.

A város kiürült, igaz, a vasárnap miatt is, de tényleg alig lézengtek az utcán. Azért a gyerkőc így is igazi turista látványosság lett. Az a néhány ember, aki az utcán járkált jól megnézte, mit tevékenykedik ez a gyermek. Kaptunk rosszalló és elismerő pillantásokat is...

A végére a breaking news: holnaptól állítólag jön a napsütés!

Portugáliának körülbelül 943 km hosszú óceánpartja van. Ebből mi nagyjából már tíz kilométernyit legyalogoltunk :-).

Lisszabonból és Portóból is nagyon könnyen elérhető az óceánpart, az ember felszáll a vonatra, metróra és 20-40 perces út után csodás partszakaszokhoz ér. Ott aztán lehet magunkba szívni a friss, sós levegőt, lehet hullámszörfözni, kiteozni, vitorlázni, futni, fürdeni, kagylókat gyűjteni vagy csakúgy ücsörögni és bambulni. 

Eddig minden hétre jutott egy óceánpart és mindegyik hatalmas élmény volt. A Lisszabonból megtett kirándulásokkor még nagyon jó idő volt, simán lehetett mezítlábazni és térdig gázolni a vízben, menekülni a hullámok elől. A parton töltött idő alatt arra is rájöttünk, hogy valószínűleg miért nincs a játszótereken homokozó. Nem tudjuk, hogy az ország belsejében is így van-e, mindenesetre sem Lisszabonban, sem Sintrában, sem Portóban nem találkoztunk homokozóval egy játszótéren sem. 

Portóban is megnéztük az óceánpartot a Duoro torkolattól északra is és délre is. Az északi részen hemzsegtek a szörfösök, rengeteg szörfiskola tartott éppen oktatást. Mi bakancsban és nagykabátban sétáltunk, homokoztunk, ők meg neoprén ruhában izgatottan várták a hullámokat.

A héten sikerült kifogni egy napsütéses napot. Gyorsan vonatra szálltunk és elmentünk a másik irányba is óceánt nézni. Hát ez brutál volt! Azt hiszem, sosem felejtem el azt a képet, amikor már nem olyan messze az utca végén megláttuk az óceánt, amint hatalmasnál hatalmasabb hullámok csapnak ki belőle, mintha a házakat is elérné. Mint egy igazi katasztrófafilmben. Lebilincselő volt.

Itt egy cölöpökön álló fasétányon lehet hosszasan sétálni a part mentén. Mi eddig a kis templomig (Senhor da Padre) sétálunk, s közben bámultuk az óceánt, hallgattuk a hangját, kavicsokat gyűjtöttünk, homokoztunk. Csodás volt!

Amikor csomagoltunk az útra, a ruháinkon kívül természetesen pakoltunk be a csemete játékai közül is néhányat. Itt van velünk a kedvenc mackó és még néhány jó barát, könyvek és pár kisebb játék, hogy azért rajtunk kívül legyen valamennyi körülötte a megszokott dolgaiból. Ezek nagyon jók, hogy itt vannak, de igaziból, ahogy otthon is már megfigyeltük a játék a lényeg, nem a tárgy, amivel játszunk. Például kitűnő játék 3 db ruhazsebkendő, amivel félórákat el lehet bíbelődni, hogy melyik babára hogyan kössük fel; vagy egy fülhallgató, ami doktoros játéknál príma sztetoszkópként szolgál. De itt van például a szekrényből elcsent sportmelltartó, ami a legjobb mackó hordozó szütyővé vált. És ezek csak a mi cuccaink, de a lakásokban további (játék)lehetőségek rejlenek.

A minden lakásban megtalálható szokásos dolgokon túl (lábasok, fakanalak, párnák, meg az összegyűjtött kavicsok, gesztenyék,...), vannak egyedi használati tárgyak is, amik egy kétéves jelenlétében egyből játékká változnak. A mi kétévesünk még mindig nagyon pakolós korszakában van, ezért nem véletlen, hogy milyen tárgyakat választott magának. Bemutatunk néhányat! 

A lisszaboni lakásban abszolút favorit volt egy kosár ruhacsipesz. Lehetett őket ide-oda pakolni, kiborogatni, aztán visszapakolni, a mackó fülére csiptetni, ebből lehetett levest főzni ... és lehetett adogatni, amikor teregettünk.

Aztán volt ott még egy ikeás gyertyatartó, aminek nyitogathatós az ajtaja. Ez is tökéletes játéknak bizonyult, mindenfélét lehetett bele pakolni, nyitogatni az ajtaját, hurcibálni, mint egy ridikült. A benne lévő üveglapokat biztonsági okokból azért kivettük.A következő játék már nem lakáshoz kötött, mobilizálható. Egy műanyag palackról van szó, amibe termések, bogyók és kis kavicsok kerültek (Köszi M&G!!!). Az óceánparton pedig egy marék homok is még belekerült. Szuperül lehet rázogatni, nézegetni a benne lévő dolgokat. Kinyitni már nem nagyon kell, mert megerjedtek benne a dolgok, förtelmes szaga van...

A portói lakásban az a jó, hogy nincs benne sok kacat, cserébe van sok-sok üres fiók és polc, ahova lehet pakolni, megunhatatlanul. Ez a szekrény most éppen repülőgépként szolgál:

Illetve van még egy doboz dominó és van sok kagyló, csiga, amit gyűjtöttünk az óceánparton, ezekből készülnek itt Portóban a nagyon ízletes ebédek és vacsorák a barátoknak, meg apának és anyának. 

Egy szó, mint száz! A játéknak és a játékszereknek tényleg csak a fantázia szab határt! 

Pontosan egy hónapja jöttünk el otthonról. Mintha csak tegnap lett volna és mennyi minden történt már azóta! Ma erről beszélgettünk, hogy ki hogy érzi magát, mi tetszik a legjobban, van-e valami, ami hiányzik. Jöjjön hát erről egy kis összefoglaló.

Mindhármunknak egybehangzóan az tetszik a legjobban, hogy együtt vagyunk. Természetesen azért van mindenkinek szabadideje is, amit magában tölthet, de nagyjából tényleg együtt töltjük a legtöbb időt és ez tényleg nagyon jó. Nagyon szeretjük még a sok parkot, a játszótereket, a csempés házakat, a finom gyümölcsöket, a nagy sétákat, az óceánpartot és hogy mindig van felfedezni való. Egy hónap után igazán honvágyról még nem tudunk beszámolni. Portugália teljesen élhető hely, minden működik, kedvesek az emberek, rengeteg szép és érdekes hely van, nem unatkozunk. 

Arra a kérdésre, hogy mi hiányzik a legjobban, a következő válaszok érkeztek: a család férfitagjának leginkább is a rántott hús (itt is lehetne ám csinálni, mert nagyon szép húsok vannak, de anyuka otthon sem csinál rántott húst, szegény ember!) és az autónk. Anyukának a hámozója hiányzik. A csemeténknek szerintem a Ringató hiányzik valamelyest, azt nagyon sokat emlegeti. Majd két hónap után meglátjuk, hogyan módosulnak a válaszok. Addig is folytatjuk az utazást!

Itt, ha füstöt lát az ember az utcán, nem kell megijedni, hogy kigyulladt egy ház vagy szmog lepte el a várost.

Ahogy közeledünk a füst gócpontja felé, hamar meglátjuk és meghalljuk, hogy itt bizony sütögetik a gesztenyét. Óriási zsákokból pakolják a faszenet a sajátos kialakítású sütőbe, irdalják a gesztenyéket és közben kiabálnak hozzá, hogy itt a finom sült gesztenye! 

Mi is vettünk már többször. Nagyon finom, nagy szemű gesztenyéket kaptunk. Egy baja volt csak, hogy nagyon kevés, nagyon gyorsan elfogy... Szerencsére a csemetének is nagyon bejön, eddig még csak massza formájában evett gesztenyét. Nagyon élvezi, hogy foghatja a meleg gesztenyékkel töltött papírtasakot és ennél is jobban élvezi a bontogatást.

Bontogatás közben pedig meséltük neki, hogy anya mennyire szereti a sült gesztenyét, hogy milyen sokat gyűjtött és evett gyerekként és hogy apa is mennyire szereti a sült gesztenyét. És ilyenkor ugye jön mindig, hogy ki szereti még a gesztenyét? A szűkebb és tágabb családtagok, a barátok is szeretik. Tappancs (a mackó) természetesen szintén szereti. És amikor már mindenki megvolt, akkor a gyermek feltette a kérdések kérdését: és Kippkopp szereti a gesztenyét? :-))))

Manapság rengeteg szó esik a vizek, tengerek, óceánok szennyezettségéről. Az ember látja a borzasztóbbnál, borzasztóbb képeket a neten az elhullott állatokról, akiknek tele van a hasuk műanyaggal, vagy éppen teljesen belegubancolódtak valami hálóba. Persze sajnos otthon is látni, hogy szemetet mos partra a Duna, vagy éppen a Tisza. Azért így is eléggé sokkoló sétálni az óceánparton, nézni a tarajos hullámokat, hallgatni a morajlását, érezni azt a hatalmas energiát, ami belőle jön, a vízhez közelebb érve, pedig kagylók helyett szemetet találni.

Van itt minden, mint a búcsúban. Cipő, joghurtos doboz, hungarocell, ruhadarabok.... Csodálatos, büszkék lehetünk magunkra. Tényleg ezt hagyjuk az unokákra? :-(

Úgy vettük észre, itt Portóban kevesebb a játszótér, mint Lisszabonban. Szóval, itt sokkal célirányosabban kell menni, ha játszóterezni akarunk, nem feltétlenül botlunk játszótérbe rövid úton. Egyébként itt is sok park van, meg terecske és itt is minden tér, minden park nagyon szépen rendben van tartva. Ha nincs is játszótér, biztosan van valami más érdekes, amit meg lehet nézegetni, amiről lehet mesélni, vagy ahol szimplán csak szaladgálni élvezet.

Ma a Parque de Sao Roque-ba tévedtünk, ami egy köpésre van az FC Porto stadionjától és eléggé el van rejtve, hatalmas kőkerítéssel, házakkal körbevéve. Elég bizalmatlanok voltunk a külseje alapján, de kellemeset csalódtunk. Hatalmas, zegzugos a park, óriási eukaliptusz fák nőnek benne, dobálják le a háncsaikat és illatos terméseiket. Nem sokkal a bejárat után bekeveredtünk egy labirintusba.

Kifelé a kisasszony mutatta az utat. Elsőre kitalált, egy zsákutcába sem futottunk bele. Lehet, hogy előző életében Krétán lakott.

Ma volt az első esőnapunk Portugáliában. Eddig is volt már eső, de egész napos eső még nem. De nem kell ám megijedni, nem maradtunk itthon, mivel az esőnapnak is megvan a maga szépsége. Valamennyivel (sokkal) kevesebb az ember az utcákon, csillognak a macskakövek, jó az eső illata és persze lehet trappolni a pocsolyákban. Mondanunk sem kell, a gyermek végig ugrabugrálta az utcákat, beállt a csöpögő ereszek alá, megúsztatta a faleveleket és még a játszótér is csak az övé volt. A vizes csúszda pedig szupergyors esőruhában. A gyermeket el kellett kapni, nehogy elrepüljön :-). Megint csak bebizonyosodott, a gyerekek imádják az esőt! 

Rajtunk kívül még sokan mások is élvezték az esőt, leginkább is a maratonisták, mert itt pont ma volt a maratoni futóverseny. Melegük nem volt, az biztos. Végigfutották mindkét rakpartot oda-vissza, át a hídon. Szerencsére az eső nem tántorította el a lelkes szurkolókat sem és a futók reméljük, még portóit is kaptak frissítőnek és melegítőnek. 

Na, de a legjobb fej, a Mackó Basszeros volt, aki egymagában szórakoztatta a hídon átkelő turistákat és gyűjtötte a mézrevalót.

Rossz idő nincs, csak rossz ruházat, ugyebár.

Szeretem nézegetni a piktogramokat otthon is és külföldön is. Némelyik roppant vicces, némelyik meghökkentő, némelyik elgondolkodtató és persze vannak érthetetlenek is, amikor nem sikerül megfejteni, mire gondolhatott az alkotó. Külföldön azért jó piktogramokat nézni, mert egy csomó minden dolog van, ami nálunk nincs, vagy egyszerűen csak azért, mert máshogy ábrázolnak dolgokat. Itt Portugáliában is találni remek példákat, nézzünk hát néhányat!

Szörfdeszkát vinni szabad!

Ez a matrica a Lisszabonból Cascaisig (az óceánig) futó elővárosi vonatokon látható. Belegondolok, hogy mekkora nagy szám, hogy a balatoni vonatokon lehet biciklit szállítani. De mekkora nagy szám lenne, ha bevezetné a MÁV, hogy gumicsónakot is vihet a kedves utas. Felfújva természetesen! :-)

Királyi fogatok

Ez itt Sintra főutcájának a felfestése. Lovaskocsi vagy Audi? Igazán egyre megy.

Szemetet a kukába!

Ez a portói metróban a kuka. Jó, mi? Tényleg jó, ahogy a portugálok gondolnak a gyerekekre. 

Nehogy orra bukj!

Ez meg itt a figyelemfelhívás a portoi óceánparti sétányon, hogy a lécek közé beakadhat a tűsarok. Bár nem tudom, ki veszi észre, mert mindenki az óceánt bámulja, a habokat, a szörfösöket és persze kémleli Amerikát. Mindenesetre, ők szóltak!

Ma ismét tornyot másztunk. Felmentünk Porto egyik szimbólumának tartott toronyba, a Klerikusok Tornyába (Torre dos Clérigos). Ez tulajdonképpen egy harangtorony, ami egészen a legfelső harangokig megmászható és a mellette álló templomhoz csatlakozik.
Ahhoz, hogy az ember feljusson a toronyba egy komplett templombejáráson kell részt vennie, ami azt jelent, hogy mindenféle zegzugos lépcsőkön keresztül körbejárja a templomot és annak minden szintjét. 

Ez a tekergőzés azért jó, mert itt megint csak olyan szemszögből láthatóak dolgok, amiket amúgy sosem látnánk: például még sosem láttam oldalsó orgonát testközelből. Na de, ami a legjobb, hogy kileshetünk az oltár felett álló Nagyboldogasszony mögül, s megnézhetjük, mit lát ő nap, mint nap. Nyilván akkor a legboldogabb, amikor tele vannak a padsorok és amikor este végre kimegy az utolsó turista is.

A végére azért egy kép a toronyból is, háttérben az éppen borongós kedvű Portóval: